Ha nem hallgatsz a macskára

Úgy vélem, mivel megjelent a játék, itt az ideje az eddigi játékok játékbeszámolóinak közzététele. Az első egy rövidke, rögtönzött bemutató játék volt barátnőmnek. Nem kell tehát semmi bonyolultra és meglepőre számítani az elkövetkezendőkben, azonban fontosnak érzem ezt is megörökíteni, hisz a későbbi játékok során még előkerülhet innen pár dolog. ;)

Történik az Úr 1697. esztendejének őszén...

Szereplő:

Isabella Karelma Salvadora Esquada, hispán lövésznő (2. szint)

Heiligengrau városába érvén Isabella a kikötő melletti Hízott Pontyhoz czímzett fogadóban keresett szállást. Miközben hűsítő nedűkkel öblítette az út porát, figyelmes lett arra, hogy a fogadós néhány helybeli halásszal tanakodik. Azonban nem sikerült kiderítenie semmit, akárhogy hallgatózott, csak akkor derült fény a dolgokra, mikor megjött sírva Luisa, a fogadós leánya.

Isabella barátságosan elbeszélgetett vele, egy nőnek hátha könnyebben önti ki a szívét. Mint kiderült a leányzó vőlegénye, Michael, aki nem mellesleg egy jó módú polgárcsalád sarja, az eltűnt halászok után indult bizonyítani akarván ezzel bátorságát, azonban már egy jó napja nincs felőle hír. Elnyelte őt a Graubundsee. Isabella megsajnálta a lányt, így hát elvállalta, hogy maga jár nyomára a dolgoknak. Hispániában amúgy is kitanulta a hajózás fortélyait, nem lesz gond a tavon szétnéznie. A fogadós is támogatta a vállalkozást, s egy jó tokajit adott hősünknek az útra.

Az első gond akkor akadt, mikor Isabella megpróbálta elkötni az egyik halászcsónakot a kikötőből, s a gazdája rajtakapta. Végül aztán a nő jó szándékáról való megbizonyosodás és két ezüst elegendő volt, hogy a hallász kölcsönadja neki a járművet. Eztán a tó nyugati felére vitorlázott, mivel arrafelé voltak gyakoriak mostanság az eltűnések. Hamar leszállt az est, s ő kint maradt nyílt vizen, hátha pont a sötétség fed fel valamit előtte. S így is lett, hamarost a parton fényt pillantott meg, így hát arra vette az irányt.

Sikeresen kikötött a nádasban, majd próbálta elérni a sekély vízben a partot, mikor a semmiből óriási békák ugrottak elő. Hősnőnk azonban egy pillanatra se vesztett lélekjelenlétéből, pisztollyal az egyik szeme közé lőtt, a másikat pedig kis nehézségek árán, de rapírjával levágta. Nem is esett különösebb baja, igazán szerencsésen megúszta ezt a váratlan találkozást eme istentelen lényekkel.

Miután kiverekedte magát a nádasból, a fűzfák között egy kunyhót pillantott meg. Onnan jött a fény. Ekkor egy vékony hang szólította meg: "Megölted az Úrnő szolgáit, most aztán nagy bajban vagy." Mint kiderült, egy fekete macska nézte őt az egyik ágról. Miután a macska intésére, mi szerint jobb lenne távoznia, sem hallgatott Isabella, a jószág elmondta neki, hogy a boszorkány, Leliah, a békákkal hozat magának ifjú halászokat, hogy bizonyos szertartásokat végezhessen el. Ráadásul épp most is épp egy szertartás készül. Ám mivel nem akart bajba kerülni (eddig is némi étellel kenyerezte le Isabella), odébb állt.

Hősnőnk úgy gondolta, jobb ha siet, ezért szépen odament az ajtóhoz és bekopogott. Kis idő múlva egy kedves tekintetű asszony nyitott ajtót, aki beinvitálta az "eltévedt utazót". Majd egy belső szobába távozott arra hivatkozván, hogy mindjárt hoz valamit vendégének. Isabella azonnal követte, s meglátta, hogy a másik szobában egy férfi fekszik lelánczolva. No, azonnal belépett s pisztolyával rálőtt a boszorkányra. Ez csak épp elég volt arra, hogy megzavarja őt a varázslásban. Eztán egymásnak estek, ám a dulakodásban végül alulmaradt bátor hősnőnk.

Később arra eszmélt, hogy macskaként fekszik a küszöbön kívül...