2012. november 26., hétfő

Vérünket egy nőért (I. játék)


 A legutóbbi Véletlen Találkozásokon volt szerencsém mesélni Dragon Age-et. Ehhez egy olyan kalandot használtam fel, melyet egyetemista barátaimnak is meséltem, amolyan első alkalmas meseként. A most következő játékbeszámoló ennek az első játéknak a rövid összefoglalóját tartalmazza. A másik játékról és a Véletlen Találkozásokról egy következő posztban írok majd.


Játékos karakterek:

Szégyen, nem szégyen, elvesztettem a játékbeszámolóról írt jegyzeteim, így a nevekre nem emlékszem, mármint volt egy Merlina nevű varázslónő Tevinterből, vele egy nemes, akinek nem emlékszem a nevére, volt még egy kalóznő, aki számszeríjászkodott, meg velük tartott még René, a baltás, egy baltákat forgató nő. (Igen, erőteljes női többség volt, de ez természetes, hisz bölcsész vagyok :D) Szóval összesen négy kalandozó indult útnak, hogy megkeresse az elrabolt leányt.


Alaphelyzet – VT-s kiírás (azért, hogy könnyen felvehető legyen a játék fonala)

Pár nappal ezelőtt elrabolták Arlesans hercegének, Orlézia egyik legbefolyásosabb emberének a lányát. A nyomok a Fekete Nyíl Testvériséghez vezetnek, az erdőkben bujkáló lázadó parasztokhoz. Tulos herceg azonban épp Nevarrában van diplomáciai úton, így míg eljut hozzá a hír, bármi megtörténhet. Mindez igazából nem különösebben zavarna téged, nem törődsz az arisztokraták ügyeivel, azonban nem csak Lady Myratte-ét ragadták el, hanem a társalkodó hölgyét, Adélt is, aki családod régi barátjának, Frans Gablernek a lánya. Így mikor a kétségbeesett apa segítséget kér tőled, nem sokat tétovázol. Szerencsére az öreg Gabler sok barátot szerzett az évek során, így nem kell egyedül nekivágnod a veszélyes küldetésnek.



Miután Frans Gabler útba igazította hőseinket, elindultak Maupassant felé, mivel a városka körüli erdőkben a legnagyobb a Fekete Nyíl aktivitása. Az úton haladván már délkörül járt az idő, mikor a távolból az egyikük fejszecsattogást hallott. Hamarost oda is értek egy szekérhez, amely körül katonák álltak, az úton egy jókora fa keresztben feküdt, a szekér körül pedig a kereskedők véres tetemeit látták. A katonák szerint a Fekete Nyíl tette, s későn érkeztek. Hőseink azonban figyelmesek lettek arra, hogy egyikük kezében ott egy balta. Mivel a katonák (vagy beöltözött banditák?) egy idő tán megunták a kérdezősködést, ezért rátámadtak hőseinkre. Gyors és heves csata vette kezdetét, melyben lemészárolták a katonákat.

Ezt követően fogták a szekeret, amelyen több hordó bor volt, s miután eltakarították a torlaszt az útról, elindultak Maupassantba. Megérkezve a főtéren épp egy akasztást láttak, több a Fekete Nyílhoz tartozó személyt végeztek ki. Észrevettek egy tízéves forma elf fiúcskát, aki ugyancsak a kötélre várt. Közbeléptek hát, s megkérték a hóhért, várjanak a fiú kivégzésével, míg beszélnek vele. Zak, így hívták a srácot, tanúbizonyságot tett róla, hogy el tudja vezetni őket a „tesókhoz”, ha megmentik az életét. Így megérték a katonákat, várjanak addig, míg beszélnek Rochefort-ral, a parancsnokukkal. Eztán még az is kiderült, hogy a szekér a fogadósé, Arlem Oaxé, akinek nem az első itallal megrakott szekerét térítették el a banditák. Hőseinknek sikerült is kialkudnia, hogy ingyen ellakhassanak a fickónál, hisz mégiscsak igen nagy kártól óvták meg.

Rochefort szívesen fogadta őket, s biztosította hőseinket arról, hogy rajta vannak a hercegnő keresésén, amint megtudnak valamit, szólni fognak. Sajnos kevés az emberük, s jó lenne, ha a herceg itt lenne, s parancsot adna az egész hadseregének, hogy füstölje ki Hiadort (a FNyT-nek vezére) és brigantiijait az erdőből. Mikor hőseink felajánlkoztak, hogy Zak segítségével a nyomára akadhatnának a banditáknak, ódzkodott, de végül belement a dologba.

Így hát hőseink Zak vezetésével bevetették magukat az erdőségbe. Rá is akadtak a banditákra, akik magukat szabadságharcosnak titulálták, s az egyenlőség és szabadság nevében öldöstek embereket. Ahhoz, hogy elnyerjék a bizalmukat, először meg kellett az egyikük küzdjön Royce-szal, az alvezérrel, aki igazán vérszomjas ember hírben állt. (Többen is beszéltek egy nemesi kúria kiosztásáról, ahol halomra öldösték az embereket és megerőszakolták a nőket.) Az ifjú tevinteri nemes állt ki vele öklözni, s a banditák nagy meglepetésére igen könnyen leverte a nagydarab alvezért. Ezután beszélhettek hát Hiadorral (akiről korábban a fogadós elárulta, hogy egy múltbeli konfliktusa van Rochfort-ral, megölte Marie-t, R. mennyasszonyát féltékenységből).

Miután meggyőződtek arról, hogy nem a Fekete Nyíl Testvérisége rabolta el a hercegnőt és társalkodó hölgyét, s Rochefort lett a fő gyanúsítottjuk, szövetkeztek a banditákkal. Így a tervnek megfelelően Rochefort-ot és embereit rávették, hogy csináljanak rajtaütést a banditákon. Kivezették őket az erdőbe, majd a tipikus „add meg magad – nem te add meg magad bekerítettünk – haha, átvertelek mégiscsak te kell megadd magad, mert mi hagytuk magunk bekeríteni, hogy titeket bekerítsünk a többiekkel”. Ebből kegyetlen egy harc lett, melyből hőseink amint tehették távoztak, s futva vették az irányt vissza a városba.

Maupassantba beérve egyből a bíró rezidenciájára mentek, ahol Rochefort is élt, s itt a kalóznő elcsavarta a megmaradt őr fejét, így az elárulta nekik, hogy a hercegnő és a társalkodó hölgye az ablaktalan toronyban vannak. Gyorsan lerendezték a fickót, majd egyből a toronyba vették az irányt. Myratte és Adél tényleg ott voltak, azonban kiderült, hogy nem fogolyként... az egészet ők rendezték meg Rochefort-ral, hogy „az a drága, jószívű ember” bosszút állhasson szerelme elvesztéséért. Hőseink nem problémáztak ezen, fogták erőszakkal a hercegnőt, Adél meg jött magától, mikor kiderült, az apja barátai jöttek érte. Kifele menet azonban Hiador állta útjukat, meg egy lángoló város. Myratte nyomban elájult, mikor látta drága kapitányának, Rochefort-nak a fejét a Fekete Kéz Testvériség vezérének kezében. Hiador felszólította őket, hogy adják át a hercegnőt és a másikat, különben halál fiai. Hőseink ebbe nem mentek bele, megküzdöttek a vezérrel (miután nem sikerült elcsábítani :P), majd utat törtek az égő városon és a borzalmas sikolyokon keresztül...


A Véletlen Találkozásokon lemesélt kaland beszámolóját is érdemes lesz majd elolvasni, mivel ott a játékosok egészen más úton álltak hozzá a nyomozáshoz, s a játék is igencsak másként végződött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése