Játékosi szemszögből: Az elátkozott kastély I.

Ezúton szeretném megköszönni Narmornak a mesét, és Daninak, hogy olyan különleges karaktert alakít, mint Sromm, a barbár elf. Az első alkalom kiváló bevezető volt, megismertük a környék múltját, néhány helybélit, és még a mesélő meghökkentésére is maradt időnk :) Következzék Gromwell beszámolója.

Stromm és jómagam már jó ideje tartózkodtunk Dal Karnak városában, ám ez - hiába a város nagysága - cseppet sem volt kedvünkre való. Ezért is örültünk meg annyira, amikor Dariontól levelet kaptunk, hogy azonnal induljunk Komortóba. Bár akkor még nem sokat tudtunk a környékről, barátunk segélykérése és a romantikus vadvidék ígérte kalandok együttes ereje nem hagyott más választást - másnap fölszerelkezve indultunk útnak.

Három nappal később el is értük Komortó kicsiny faluját, ahol utunk először a fogadóhoz vezetett. A fogadóstól megtudtuk, hogy Darion egy Gaston nevű rossz hírű vadásszal indult a Suttogó erdő felé, ahonnan azonban csak a vadász tért vissza. Az ő holléte felől érdeklődve azt is elmondta,hogy tegnap összeverekedett egy helybélivel, Wornikkal (azt hiszem, a menyasszonya miatt, vagy valami ilyesmi).

Worniknál tiszteletünket téve kiderült, hogy azt beszélik, Gaston a Lápban megbúvó banditák vezére, valamint hogy Darion rendkívül sokat érdeklődött a vidék múltjáról Öreg Nannál. Srommal úgy döntöttünk, őt is meglátogatjuk.

Szép arcú hölgyemény nyitott ajtót, s bár láthatóan tetszettek neki bókjaim, beismerte, hogy Darion már meghódította a szívét (De hogy ez kit érdekel? Mindenesetre lesz némi elszámolni valónk, hiszen nem először koppanok nőcsábász természete miatt).

Öreg Nan rettentő sokat mesélt, aminek a felére sem emlékszem, és még annyira sem voltam kíváncsi. Mindenesetre megtudtuk azt, hogy régen két nemesi család uralta a környéket, akik közül az egyikük kastélyát a Lápban, a másikukét a Suttogó erdőben találni - mindkettő ugyanazon boszorkány átkától (Nan is bizonyára ismer egy-két átkot, elvégre volt ideje tanulni). Az éjszakát Dorn papjának lakjában töltöttem, míg Sromm barátom - hisz tudják milyen barbár - a templom kertjében.

Másnap a kereszteződés felé tartva azon tanakodtunk, hogy a Suttogó erdő felé vagy a Lápba induljunk el, amikor néhány bandita támadt ránk. Rövid küzdelem után az egyetlen túlélő gazembert Sromm elkapta, akit ki is vallattunk. Kiderült, hogy a banditák rejteke a Lápban van, bennem pedig furcsa gondolat támadt: valahogy ki kellene fosztani őket.

Gyanúnk beigazolódott, Gaston volt a banditák vezére, s tucatnyi társával várt a rejteken, így a terven parányit módosítanunk kellett: foglyunk segítségével elhitettük, hogy csatlakozni akarunk hozzájuk. Gaston, némi mérlegelés után, beleegyezett.

Miután a banditák elaludtak, mi megpróbáltunk minél többükkel végezni - számunkra csak a kincs létezett, annak ígérete mozgatta tagjainkat. Gaston azonban felébredt, mielőtt vele is végezhettünk volna. Rövid tusa után sikerült kardommal keresztülvinnem - és vele együtt a tervet is -, és azonnal kijelentettem, hogy én vagyok a banditák új vezére.

Szinte ellenállás nélkül adták meg magukat, mi pedig azonnal átkutattuk Gaston holmiját. Ott bukkantunk rá arra a levélre, amelytől következő lépéseink függtek...

Ynas Midgard

Az elátkozott kastély I.

Pénteken sor került az első játékülésre. Az időkeret kicsinykét szűk volt, de igyekeztem a karaktereket befolyásoló események menetét ehhez igazítani. Mint az lenni szokott, a játékosok képesek voltak igencsak meglepni döntéseikkel. :)

Játékos Karakterek:

Kopasz Gromwell, 3. szintű harcos, magas, kopasz férfi, akit csak a pénz mozgat, no meg a nők...

Sromm, 3. szintű elf barbár, akit elmondása szerint a szülei kitettek, majd egy farkas és egy medve nevelt. Sőt, tíz esztendősen megölte „nevelőszüleit”, hogy bőrükből ruhát készítsen magának. Azóta is azt hordja...

(És Névtelen, a varázsló, aki végül mégsem tartott a csapattal, de később még megjelenhet.)

Gromwell és Sromm majd egy hónapja eltűnt barátjuktól, Dariontól, kapott egy üzenetet, mely igencsak szűkszavú volt, mindössze annyi állt benne: „Megtaláltam, amit kerestem. A segítségetekre van szükségem. Jöjjetek Komortóba!”

Így hát rögtön el is indultak, s három nap alatt meg is tették a Dal Karnakból Komortóba vezető utat. A településhez érve azonnal szóba elegyedtek a kaput őrző ifjúval, aki útba igazította őket a fogadó felé. A fogadós ismerte Dariont, hiszen nála szállt meg, s arról is beszélt, hogy Gastonnal, a bajkeverő vadásszal látta utoljára. Amikor Gaston felől kezdtek el kérdezősködni, a Tavi Tündérhez címzett fogadó tulaja lehalkította hangját, s elmesélte mi történt tegnap este: Gaston, miután visszatért a Suttogó erdőből, ahová Dariont kísérte, összeverekedett Wornikkal, az ifjú vadásszal, akinek a menyasszonyát megkívánta. Wornik nem hagyta magát, de a verekedésben igencsak alulmaradt. Gastont végül sikerült lefogni, nehogy megölje a szerencsétlent, erre ő sértetten ás átkozódva kilovagolt az éjszakába.

A kalandozók eztán Wornikot látogatták meg, akiről megtudták, a kovács melletti kék ablakos házban lakik. Az anyja bekísérte őket, majd meg is kínálta jóféle pálinkával. Wornik jól láthatóan nagyon megsérült. Elmesélte, hogy ő is felajánlkozott a barátjuknak mint vezető, de végül balszerencséjére Gaston mellett döntött, aki nem csak hogy nem tisztességes, de úgy hírlik, a Lápban tanyázó banditák vezére is egyben. Azt is megtudták tőle, hogy Darion a vidék múltjáról érdeklődött a legtöbbet. Eztán elküldte őket Öreg Nanhoz, aki majd mesél nekik.

Egy fiatal, csinos leányzó nyitott ajtót, aki azonnal elvezette őket a nagyanyjához. Gromwell bepróbálkozott a lánynál, de ő könnyeden hárította a bókokat. Mint viselkedéséből sejthető volt, a korábban itt járó Darion már meghódította. Öreg Nan hosszan mesélt a vidék történelméről, főleg azokat a részleteket emelte ki a Srommék kérésére, melyek Darionnak felkeltették az érdeklődését. Megtudták, hogy hajdan két hercegi család élt a Naril két partján. Északon a Windornok, míg délen a Sylbydornok. Viszálykodásukban sokan meghaltak, mígnem a Sylbydornok megölték az egyik Windorn örököst. Ekkor Windorn herceg elhatározta, egyszer s mindenkorra kiírtja riválisát, s alkut kötött egy boszorkánnyal. A Sylbydornok kastélyát a megáradt patakok és a földcsuszamlással meginduló sár elöntötték, itt alakult ki a ma Lápként ismert terület. A család tagjait s szolgáit többé senki sem látta. Annyi bizonyos, gonosz lények járják a sokszor ködbe burkolózó területet. Windorn herceg gőgjében megfeledkezett az ígéretéről, s elzavarta a boszorkányt, mikor az legközelebb eljött hozzá. Az megharagudván reá, elátkozta őt és háza népét, hogy sose legyen nyugodalma, az erdőt pedig sötétté s gonosszá tette, hogy szenvedjen mindenki, ki a hitszegő földjére lép.

Megköszönték a történetet, s rövid szóváltás után távoztak Öreg Nantól. Ekkor már késő délutánra járt, nem óhajtottak a fogadóban éjszakázni, így hát visszamentek az öregasszonyhoz és unokájához, de nem nyertek bebocsájtást. „Öreg Nan már alszik, ha újabb meséket akartok hallani a múltról, gyertek vissza holnap.” Eztán elbaktattak Dorn templomához. Celestyr, az isten papja, befogadta őket, Gromwell a papi lak vendégszobájában, míg Sromm (kérése szerint) a ligetben éjszakázhatott. Másnap reggel elköszöntek s útnak indultak.

Miután elhaladtak a szántóföldek mellett, beértek a Bozótosba. A keresztútnál, miközben azon gondolkoztak, merre menjenek, a Suttogó erdőbe vagy a Lápba, hirtelen elébük lépett egy fickó s kaján vigyorral az arcán a következő kérdést intézte hozzájuk: „Hallottatok már a vámról?” Ezt rövid szóváltás követte, majd Gromwell kardjával megrohamozta a fickót s egyből ketté is vágta. Ekkor két rabló ugrott elő a növények közül s vetette magát a rohamozóra. Srommot pedig íjászok kezdték el lőni. Rövid, ám igen heves harc bontakozott ki. Sromm bevágódott a bokrok közé és levágta az egyik íjászt, miközben a másik íjász célt tévesztve egy társát lőtte le. Ekkor megfutamodtak. Az egyik menekülőt, Sromm, a barbár érte utol. Őt foglyul ejtették, míg a másikkal Gromwell parittyája végzett.

A fogoly fejére egy zsákot húztak, s úgy kezdték el vallatni. Miután megfenyegették, levágják az ujját, bevallotta, hogy a Vámoltató Cimborák tagja, s a rejtekhelyük a Lápban van, egy régi rom pincéjében.  Gromwell ezután rávette, hogy vezesse el őket oda. Útközben pedig elhitették vele, hogy valójában be akarnak állni a bandába. Így megegyeztek abban, hogy azt mondják, egy karaván zsoldosai végeztek a többiekkel, s Madarat, az aranymosolyú bandita így mutatkozott be, ők mentették meg.

A fészekben tucatnyi bandita fogadta Gromwelléket. Gaston egy ideig faggatta őket, majd belement, hogy csatlakozzanak a bandához. Az eddig is tartó ivászat, most új lendületet vett, az újdonsült banditákat is állandóan kínálták, s ha kiürült a poharuk, azonnal töltöttek nekik. Gromwell azonban észrevette, hogy Gaston csak keveset iszik, s így ők ketten is csínján bántak az borral. Miután mindenki elaludt, Sromm Gaston mögé lopózott, míg Gromwell az ajtóhoz legközelebb heverőknek kezdte el eltörni a nyakát. Hárommal végzett, mire Sromm is hirtelen mozdulattal eltörte volna Gaston nyakát, azonban ő gyorsabb volt, s megragadta az elf barbár kezeit. Eztán előrevetette magát, majd megfordulva előrántotta karját. Sikerült is megsebeznie Srommot, de nem sokkal később Gromwell hátba szúrta kardjával. Ketten még harcoltak egy ideig, a többiek azonban túl részegek voltak, alig bírtak felkelni... Ám amikor Gromwell kinyilvánította, hogy ő az új bandavezér, és megkegyelmez azoknak, akik mellé állnak, ez a két bandita is letette a fegyvert. Eztán mivel Gaston a zsákmány tíz százalékát adta nekik, s emellett megengedte, hogy annyit ihatnak, amennyit tudnak, Gromwell húsz százalékot ígért és kétszer annyi ivászatot, mint amennyit meg tudnak inni.

Csak ezután jutott eszükbe, hogy jobban jártak volna, ha kikérdezik Gastont. Szerencséjükre azonban találtak egy levelet Gaston zsákjában, melyet maga Darion írt. Hogy ebben mi áll, arra csak a következő alkalommal derül fény...

Egy kampány előkészületei: Komortó és környéke

A kampány környezete kész. Egyelőre csak nagy vonalakban vázolom fel a dolgokat, hiszen a részletekre a játéküléseken derül fény. Természetesen az itt leírtak változhatnak még.

A Komortól keletre elterülő földek jó harminc esztendeje, a királyság bukása óta, egyetlen ország fennhatósága alatt sem állnak. Igaz, Dal Karnak városa a magáénak vallja a Nariltól délre elterülő vidéket, ám a fennhatósága csak névleges, s sokkal inkább jelent gazdasági befolyást.

Komortó települését sok kereskedő meglátogatja, hisz a Dal Karnakban az állatbőrök, szőrmék és a Komorból kifogott ínyencségek keresett árucikknek számítanak, de azok is betérnek ide, akik még északabbra vágynak, hogy feltöltsék készleteik és vezetőt találjanak, aki hajlandó átvezetni őket a rossz hírű Suttogó erdő úttalan útjain.

Komortó egy dombtetőn áll, ősi, a városnál is régebbi fal veszi körül, mely azonban alig egy embernyi magas, s kapuit is újonnan, fából építették hozzá. Kicsiny település, hisz alig laknak itt háromszázan. Az emberek vadászatból, halászatból és a környező földek műveléséből élnek. Emellett a tapasztaltabb vadászok igen gyakran kísérőnek szegődnek kereskedők mellé.

A település irányítója az Elöljáró, akit élethossziglan választanak a legtapasztaltabb vadászok közül. Az ő szava döntő, de mindig meghallgatja a helység családfőit a fontosabb kérdésekben.

Nosztalgia: Az első játék

Úgy gondoltam, hogy közzéteszem az első Szirtvár játékom beszámolóját itt a blogomon is. A többit nem fogom felrakni ide, hisz mind olvasható az RPG.HU-n a TSR-archívumban. Ott ez is kicsit hosszabb volt, hisz a végére raktam egy kis elmélkedést. Itt csak a játékbeszámoló részét közlöm.

Ekkor még nem a Kazamaták és Kompániákat használtam, hanem az ODnD-t ugyancsak Solaron korai fordításában.

Játékos Karakterek:

Boldizsár, aki Bátorként mutatkozott be mindenkinek, de mint kiderült, igencsak bátortalan, s hamar elnyerte a Beszari nevet. :)

Barabás, a harcosként funkcionáló tünde, aki nem volt túlzottan szószátyár, de hősiesen küzdött.

Buzogányos Béla, a pap, akinek két buzogánya is volt, de sajnos ez sem volt elég…

A három kalandozó Szirtes városkájának fogadójában iszogatta sörét, mikor beszaladt a fogadóba egy magas, szőke ifjú. Mint kiderült, a fogadós lánya eltűnt. (pedig szegény jó urunk épp a születésnapját ülte volna meg, s igen jó kedve volt), ráadásul nem ő volt az első, minden holdtölte előtt eltűnt az utóbbi időben egy szűz. E híreket Ferencz hozta, aki állítása szerint szívszerelme volt a leányzónak, de mint kiderült a fogadós másnak szánta a lányt. Ferencz azonban égett a vágytól, hogy bebizonyítsa ő a legrátermettebb. /Később kiderült, hogy a fogadós nem véletlenül nem szerette Ferenczet, hiszen fiának halálát is neki tulajdonította, ugyanis, mikor gyermekek voltak, felmentek ketten, a két barát, Szirtvárba, s a fogadós fia játék közben beleesett a vár kútjába./

Szó mi szó, kalandozóink, nem kis meggazdagodási szándékkal, támogatásukról biztosították a hősszerelmest. De nem csak ők, hanem egy addig sarokban meghúzódó ifjú harcos, Aba, is jelentkezett. Három parasztot is sikerült megnyerniük az ügynek, így egy egész nagy csapattal keltek útra.

Amikor felértek a várhoz körbenéztek, először megvizsgálták a kutat, majd később az Ótorony nevezetű, leginkább épségben lévő tornyot. A toronyban találtak egy lefele vezető csigalépcsőt. Így történt, hogy először aláereszkedtek Szirtvár katakombáiba. Először megküzdöttek néhány óriáspatkánnyal, majd a kutakodás során egy szobor rubinszemeit Boldizsár kivájta, s így megsebesült a kicsapódó sárkánytűztől. Egy titkos ajtót is sikerült kinyitniuk, de nem ereszkedtek alá a lépcsőn. Ezután küzdöttek még pókokkal, ahol a három paraszt mind egy szálig elhullt. Az ő lelkükért Béla mondott egy imát, majd felgyújtották őket. Eztán egy újabb csapat patkányba futottak bele. De ez kevésbé izgalmas, mint a rejtvény, melyet egy szobor talapzatára írtak. Ezt, hiába törték a fejüket, nem sikerült megfejteniük. De nem csak ez nem sikerült, hanem a leányt sem találták meg. Sikertelenségük után vissza is tértek Szirtesbe, az úton valahol azonban elhagyták Ferenczet, ám mindezt csak reggel vették észre.

Másnap az eltűnt leány jövendőbelijét keresték fel. Karvaly, az egyház adószedője nem más volt, mint maga a város főpapjának, Vászolynak, az unokaöccse. Először a főpaphoz mentek, aki elmondta, hogy unokaöccse Árpádnál, a város szélén élő gazdánál van. A csapat pipázva talált rá a két férfire, akik elmondásuk szerint épp egy mentőakciót terveztek. Kalandozóink nekik is felajánlották segítségüket, így Karvaly melléjük adta négy emberét, míg Árpád két nevelt fiát küldte el velük. Így indultak hát el másnap délelőtt a második expedícióra. Egy teremben akadtak Ferenczre, akit elfogott a teljes téboly, arcát körmeivel szinte felismerhetetlenségig kaparta, szemei vérben forogtak és félrebeszélt. Amíg azon tanakodtak hőseink, hogy mit csináljanak vele, rájuk rontott egy kisebb csapatnyi ork. Véres küzdelem vette kezdetét, melyben először Szikár, Árpád egyik fia vesztette életét, majd pedig Buzogányos Béla. Ketten Karvaly embereiből pedig halálukat látván menekülni próbáltak, de messze nem jutottak, így a sarokban kuporodtak le és reszkettek. Mindezen nehézségek ellenére sikerült felülkerekedniük az orkokon, így folytathatták útjukat. Eljutottak a hatalmas borospincébe is, ahol goblinok kerítették be őket. A csata igazán reménytelen volt, így Boldizsár menekülőre fogta, s behúzta maga mögött az ajtót. Hamarosan elesett László is, Árpád másik fia, s egy kivételével Karvaly összes embere (ő méltán kapta meg a Tökös nevet). Barabás és Tökös ketten megölték és megfutamították a maradék goblinokat, s dühösen indultak Beszari Boldizsár után (s közben felgyújtották a holttesteket, mert hallottak egyet s mást a megelevenedő holtakról…).

Boldizsár gyorsan vett magának sisakot… többet is… Majd a fogadóban elpasszolt egy rubint az ott pihenő kereskedőnek, Csencselnek, mindezt úgy, hogy annak emberei jól lássák ezt. Nem volt nehéz követővé tenni őket ezután a nagy haszon ígéretével, de persze a száz arany sem maradt el. :) A három harcos (Róbert, Kelemen és Gedeon) kellő erőfölényt jelentett Boldizsárnak, hogy kibéküljenek Barabással és Tökössel. Végül a hátsó ajtón távoztak, ugyanis a főpap emberei keresték őket, mivel híre kelt, hogy igencsak megfogyatkozva tértek vissza, s a lány sehol. (A fogadót a fogadós unokaöccse vezette, mert az teljesen maga alatt volt, így ő nem kérhette számon őket.)

Sietve hát visszamentek Szirtvárba, hogy mentsék, ami menthető. Most a lakótorony maradványai közt akadtak egy lejáróra, innen jutottak le a korábban már felfedezett boros pincébe, igaz a másik oldalába. Egy titkos ajtó segítségével átjutottak egy folyosóra, amiről kiderült, hogy korábban jártak már ott, majd hangokat hallottak. Sikerült elrejtőzniük a szobában, ahol korábban a pókokkal küzdöttek. Így aztán az érkezők csapdába estek. Ezek nem mások voltak, mint banditák, akik Káoszt szolgálják. Az egyiket sikerült lefegyverezni és elfogni, tőle tudták meg, hogy náluk a lány és koboldok őrzik, míg nem lesz holdtölte, hogy feláldozzák. Ezután elvezette őket oda. (A fickó enyhén őrült volt, végig nevetett s arról beszélt, hogy ők is részei az áldozatnak…) A kis csapat megküzdött a koboldokkal, melyek a lányt őrizték, majd az eszméletlen szépséggel futólépésben távoztak. (Közben megfeledkeztek az elhalálozott Tökös holttestéről…) A nagy rohanásból az lett, hogy eltévedtek, de hihetetlen szerencséjük lévén a régi raktárhelyiségben, ahová betévedtek, találtak egy feljárót.

Eztán fejenként 20 arannyal jutalmazta őket a főpap, mikor visszavitték a lányt, de valószínűleg a fogadós sem lesz hálátlan hozzájuk…

Egy kampány előkészületei: Istenek

Kard és Mágia kampányt készítek éppen. Hosszú mérlegelés után úgy döntöttem, hogy saját, alulról építkező világot alkotok hozzá. A kampány alapötletét a Szépség és a Szörnyeteg adta, melynek hangulata nagyon megfogott. Túl sok információt egyelőre azonban nem szeretnék megosztani, hiszen a bejegyzéseim a játékosaimnak is szánom.

Legyen egyelőre elég annyi, hogy Komortó település és környéke áll majd a kaland középpontjában. Későbbiekben térképeket és részletező leírásokat is közzé teszek a játékbeszámolók mellett, de most mással készültem.

 Kezdetben az isteneket Greyhawk világáról kölcsönöztem volna, ám végül teljes mértékben a saját ötleteim mellett döntöttem, így részben átvettem, részben magam találtam ki őket. Most tehát következzen az istenek felsorolása és rövid leírásuk. Ez egy koránt sem teljes lista, játék közben változhat, de úgy érzem ennyi bőven elég az induláshoz.

Asturm, a háború és a pusztítás istene

Jellem: kaotikus gonosz

Szimbólum: égő pengéjű kard

Fegyver: hosszúkard

Igen ősi isten, kultusza rendszerint háborús időkben erősödik meg. Papjai mindig a győztes oldalán harcolnak, előszeretettel mészárolnak gyámoltalanokat, gyújtogatnak és pusztítanak, hiszen hitük szerint a gyengék nem érdemlik meg az életet.

Dorn, a nap, a tűz, a fény és az igazság istene

Jellem: semleges jó

Szimbólum: nap vagy tűz

Fegyver: papi fegyverek

Sokoldalúságának köszönhetően a legközkedveltebb istenek egyike, templomait nem csak a nagyobb városokban, hanem még a kisebb falvakban is megtalálni. A falusiak a jó termés istenének is tartják, hisz ő adja a növényeket éltető fényt. Szüreti mulatságokon rendre mutatnak be neki étel- és italáldozatot. A törpök is tisztelik, mint a Tűzfúvót, a kovácsokat segítő istent. Sokoldalúságából fakad, hogy hívei között nem ritkák a hitviták.

Haldon, a halál ura, a kaszás

Jellem: semleges gonosz

Szimbólum: emberi koponya

Fegyver: kasza

Haldon a halálsikolyokban leli örömét. Követői titokzatos földalatti templomokban gyakorolják az isten által előírt borzalmas szertartásokat. E szertartások mikéntjéről nem sokat tudni, csak annyi bizonyos, hogy része az emberáldozat…

Kutber, a törvények istene, a törvényszegők ostora

Jellem: semleges

Szimbólum: mérleg

Fegyver: ostor

Kutber minden törvényszegő ellensége, legyen az akár jó vagy gonosz jellemű. A törvények legyenek bármilyenek is, azokat, akik nem tisztelik őket, megbünteti. A törvényt tartja fontosnak, nem az igazságot. Papjai a törvényszegők halálra ostorozásával váltak hírhedté.

Merun, az utak, a forgandó szerencse és a kalandozók istene

Jellem: kaotikus semleges

Szimbólum: dobókocka vagy vándorbot és batyu

Fegyver: tőr és vándorbot

Minden nagyobb városban megtalálni a templomát, de a forgalmasabb utak mellett, kereszteződésekben is rendszerint ott állnak a neki felszentelt kápolnák. Papjai különös, kiismerhetetlen emberek, akik sokszor veszik nyakukba az országutat.

Nadhor, a természet arctalan istene

Jellem: semleges

Szimbólum: változó

Fegyver: druida fegyverek

A legősibbnek tartott isten. Ő maga a Természet, akit a druidák imádnak. Ábrázolásától elzárkóznak követői, szimbóluma is annyiféle van, ahány vidéken találkozni druidával. Nem avatkozik be a világ dolgaiba, emiatt sokan a Mélyen Alvónak nevezik, de követői annál inkább igyekeznek az egyensúly megőrzésére, egyesek még a gonosz tettektől sem riadnak vissza.

Sylvana, az erdők istennője

Jellem: semleges jó

Szimbólum: unikornis

Fegyver: íj, lándzsa

Az Erdőkben Lakozó néven is említik. Legtöbbször elf nőként vagy unikornisként manifesztálódik. Az elfek között a legelterjedtebb kultusza, de sok druida is tiszteli. Ő a vadászok patrónája is.

Umhar, az elesettek védelmezője

Jellem: kaotikus jó

Szimbólum: pajzs

Fegyver: papi fegyverek

Gyűlöli az igazságtalanságot, a gyengék és a kisemmizettek gyámolítója. Templomai kicsinyek, s kevés is van belőlük, követői nagy része azonban vándoréletet él, így ahol a zsarnokság és igazságtalanság üti fel a fejét, rendszerint megjelennek, hogy segítsenek az elesetteken.

Egy új blog elé: Véletlen Találkozások

Régóta vágytam már egy saját rpg blogra, ahol az általam mesélt kalandokat közzétehetem. Sőt, nem csak kalandokat, hanem térképeket, házi szabályokat és mindenféle ötletet, melyek a kampányaimhoz kapcsolódnak.

Most pedig következzék az az esemény, amely végül rávett, hogy tényleg elkezdjem a blogolást:

Szombaton volt szerencsém mesélőként részt venni az Urban szervezésében és elGabor védnöksége alatt futó Véletlen Találkozások nevű oldschool szerepjátékos rendezvényen. Szirtvárt, a készülő megadungeonömet vittem magammal, melyet a Solaron írta Kazamaták és Kompániák rendszeréhez igazítva készítettem el.

Az alábbiakban a játék olvasható, igaz, a kényszerűségből későn megírt beszámoló több ponton is homályos marad, hiszen én magam sem emlékszem már a részletekre. (Mesélői jó tanács: Jegyzetelj játék közben többet!)

Karakterek:

Retkes, a félszerzet, aki hét sisakot hordott magánál és előszeretettel rágcsált friss patkánysültet (tetsujiro)

Csák, harcos, akit többször is hátba lőttek társai, de ennek ellenére mindvégig kitartott (Dor)

Csenge, a szemfüles tolvajlány, akit még a sárkánytűz sem tántorított el, de a finálét már nem élhette meg (Krys)

Lehel, harcos, aki sikeresen túlélt, gazdagodott, tapasztalt és továbbállt (Urban)

Kezi, a Három Atya papja, vezéregyéniség, buzgó élőholtritkító, a szintlépések mestere (Roky)

Béla, a varázsló, aki a legjobbkor lőtte el varázslatát, majd egy veremben kitörte a nyakát (Pett-moondevil)

Kelemen, a legerősebb, egy vézna tolvaj hatalmas karddal és játék végi halállal (Pett-moondevil)

Levente, a varázsló, aki Béla könyvével felfegyverezve kifejezetten hasznos tagja volt a csapatnak (Bard76)

Makár, a bérencből lett csapattag, aki a gyík-predátorokkal vívott csatában majdnem egy társába szúrta lándzsáját, de végül csak verembe esett (Orastes)

Bérencek:

Csát, akit egy pók mérge tett habzó szájú hullává

Makár

Edömér

+ 4 izmos paraszt, akikből hamar felfegyverzett fegyverforgatókat varázsoltak a kalandozók, pontosabban a kalandozók csengő aranyai

Nehéz fejjel ébredtek a Csonkolt lovaghoz címzett fogadóban a karakterek. Mint saját visszaemlékezéseikből kiderült, jól berúgtak, s mindenféle dolgot csináltak. Kinek így, kinek úgy rémlettek a tegnap éjjeli események.

A fogadó termében beszédbe elegyedtek egy öregemberrel, aki kétes információkkal szolgált a szirten álló romvárról. Az is kiderült, fiatalon járt odalenn, s mindenféle pókokról és patkányokról beszélt. Lehel felbérelt három fegyverest, akik egy ideje már a városban időzhettek.

Ezután azonban még nem indultak el a romokhoz, hanem Kezi javaslatára meglátogatták a városka főpapját. A klérus tagjaként Kezi könnyen bejutott hozzá, s a szomszéd egyházmegye küldöttjeiként mutatta be magát és társait. A főpap megörült a segítségnek, s bár fegyveresekkel nem szolgálhatott, ugyanis a múltkor az unokaöccse elrabolt menyasszonyát kiszabadítani induló csapat megerősítésére adott fegyveresek mind odavesztek, néhány szenteltvizes palackkal és áldással ellátta őket.

Mindezek után azonban tényleg felbaktattak Szirtvárhoz.

1. expedíció:

A bolond öreg leírása alapján könnyedén ráakadtak egy lejáratra, mely az északi toronyból nyílt. A csigalépcsőn leérve egy kisebb terembe jutottak, ahonnan három irányba is tovább lehetett menni. Egy ajtót választottak, amelyen át egy ovális szobába jutottak. Itt egy magas bronzszobor állt, melynek szemein megcsillant a fáklyafény. Több se kellett, Csenge rövid szemrevételezés után kipiszkálta az egyik szemet, amitől megégett az arca, hiszen sárkánytűz csapódott ki a szemből. A másikat már sokkal óvatosabban szedte ki, nem is sérült meg, mikor újra kicsapott a tűz. Ezután felfedeztek egy titkos ajtót, amelyet kinyitva egy lefele vezető lépcsőre bukkantak. Rövid vita után úgy döntöttek, mégsem mennek le, hanem inkább ezt a szintet derítik fel.

A folyosón egy csapda majdnem elvette Lehel és Béla életét, de szerencsére mindketten meg tudtak kapaszkodni a szélében, így nem estek le. A veremben egy hullát fedeztek fel, amely már igencsak rothadó állapotban volt. Lehel lemászott hozzá és szétverte a fejét, talált egy aranymedál, s felmászva elégette a tetemet.

A kompánia egy pókokkal teli szobába jutott eztán, ahol ügyesen felmérvén a helyzetet felgyújtották a szobát beborító kusza pókhálót. Itt történt az első haláleset is, Csát életét vesztette egy feldühödött kaszáspók mérgétől.

A következő szoba kinccsel kecsegtette a kalandozókat, hiszen az öregurat formázó szobor talapzatán lévő versike, száz lépésről és egy lent lelendő kincsről árulkodott. Felbuzdultak ezen  a jó vitézek, s továbbmentek dél felé, ahol egy horda patkány rohant rájuk. Rövid és módfelett tüzes csatában azonban elintézték őket (Retek ekkor vette magához a patkányt). Röviddel ezután egy teremre bukkantak, körülményesen bár, de a távolból sikerült felborítaniuk a ládát, amelyből mérgező füst csapott ki. Közben, míg a méreg feloldódott a levegőben, a folyosón szétnézve korábbi követőjük megelevenedett holttestével is megküzdöttek. E közdelemben Kezi volt a legrátermettebb, hiszen azt hitte a szenteltvize elpusztítja a dögöt, de ez nem így történt, az meg se kottyant neki, csak végigfolyt az arcát, s kicsinykét megégette… Rövid, ám heves küzdelem alakult ki, melynek végén a zombi úgy nézett ki, mint egy tűpárna. A tetemet eztán elégették.

A kincset felmarkolva tovább indultak, mígnem egy ajtóhoz értek. Belülről hangokat hallottak. Béla felkészült hát, s elkezdte a varázslatát mormolni, s az ajtót abban a pillanatban rúgták be, mikor a varázsló aktiválta a varázslatot. Gyönyörű összjáték volt. Az elkábult goblinokat egy kivételével lemészárolták, majd a falra írták vérrel a következőt: „Így jár mindenki, aki velünk packázik.”

A megmaradt goblint nem tudták kihallgatni, ezért miután megleltek egy csapóajtót, amelyet a szobor feliratán szereplő lentre vezető úttal azonosítottak, őt küldték előre… a goblin azonban megszökött. A kis helyiségből ugyanis egy titkos ajtón lehetett továbbjutni. Így jutottak el egy újabb lejárathoz.

A lépcső aljánál Béla a varázsló az újabb aktiválódó veremcsapdába beleesvén nem volt elég szerencsés és kitörte a nyakát. A társai kifosztották, igaz Retek tiltakozott némileg, s a későbbiekben többször is megemlítette micsoda hős volt Béla.

A terem végében, ahová jutottak, három ajtót találtak. Először a jobboldalit nyitották ki, majd a középsőt, s a ezen mentek tovább. Egy kör alakú helységre találtak, amelynek bejárata felett csapórács volt. Lehel ezt kiékelte. Bent víz állt, melynek aljában csillogó ékkövek feküdtek. Csenge és Csák elkezdték zsákba pakolni az ékköveket, de a rács lecsapódott, s csak a kiékelés, majd pedig a puszta izomerő volt képes a fenntartani, míg kiértek.

A visszaút gyors és eseménytelen volt.

Szirtesbe visszatérve Csenge eladta a szoborból kiszedett ékköveket, és szomorúan tapasztalta, hogy a napfényen elolvadnak a vízből kiszedett kövek. Így azokat egyelőre a zsákban hagyták. Retkes szóba elegyedett elébb Samukával, majd Szamócával az újdonsült fogadósasszonnyal, akinek megpróbálta eladni a patkányt. Szamóca azonban csak nem volt hajlandó megvenni, de felajánlotta, hogy megsüti neki. A vacsoránál csapódott hozzájuk Kelemen, akit Retkes azonnal megkínált a frissen sült patkánnyal.

Reggel még elmentek a püspökhöz, aki adott Kezinek egy megszentelt buzogányt, amellyel még nagyobb hatásfokkal irthatja Káosz élőholt teremtményeit. Ezután felsétáltak Szirtvárba.

2. expedíció:

A kompániát Kezi meggyőzte arról, hogy az ovális teremben felfedezett rejtekajtó mögötti lépcsőn hatoljanak a mélybe. Retkesnek ez nem tetszett, ám végül a Kompánia a pap javaslata mellett döntött.

Lent egy igen nagy terembe értek. A levegő furcsamód felmelegedett, s átható dobogás, dobolás is borzolta az idegeiket. Egy nagy kétszárnyú ajtó túloldaláról jött a hangzavar, ezt szép óvatosan ki is nyitották.

Szörnyű látvány tárult eléjük. Orkok doboltak és táncoltak egy hatalmas máglya körül, a terem másik felében pedig egy ocsmány oltár előtt egy mezítelen szüzet feszítettek ki. A helyiség végében álló ork pedig gonosz énekléssel vezényelte a pokoli szertartást.

A kompánia gyorsan cselekedett, lenyilaztak ás megdobtak dárdával, akit csak tudtak, majd közelharcba keveredtek. A harc elhúzódott, a bátor Kezi előretört Lehellel, Kelemennel és a bérencekkel. Csák, Csenge és Retek az ajtóban maradtak és onnan lövöldöztek az orkokra. A csata elhúzódott. Retek egy életveszélyes sérülést kapott és elájult, Csenge pedig meglelte végzetét. A többiek körbevették az utolsónak maradt orkot és addig ütötték, míg össze nem esett. Véres csata volt.

A szűz megszabadítása és a szentségtelen hely kifosztása (az oltárban rengeteg arany volt) után visszatértek Szirtesbe, ahol még az elrabolt leány apjától, egy módosabb polgártól, is kaptak némi jutalmat.

Így végződött hát a délelőtti játék.

A délutáni játék némileg módosult csapattal indult. A kompániához társult egy különös varázsló, Levente, aki megkapta Béla varázskönyvét is. Retkes áradozott is egy sort Béla hősiességéről és jó időben elmondott varázslatáról.

A fogadóban felbéreltek még négy jókötésű parasztgyereket, akiket fel is fegyvereztek. Ezután nem vesztegették az időt.

3. expedíció:

A kompánia a jól ismert helyen hatolt a mélybe, azonban most a harmadik útlehetőséget választotta. Így jutottak a sokat emlegetett borospincébe, ahol egy goblin csapatba futottak. A csata itt egy hősies rohammal indult, majd a kialakult kavarodásban a hátra maradt Kelemen és Levente a terem két oldalán az árnyak közt osonva levadászta az íjászokat. Retkes hátulról támogatott íjával, Csák és a többiek pedig elhúzódó közelharcban győzték le a gonosz fajzatokat.

Ezután visszafordultak, hogy egy másik járatot is felderítsenek, de magukkal vittek néhány hordó bort, amit épnek találtak. Ezeket elgurították a csigalépcsőig, majd két bérencet otthagyva visszamentek egy folyosóhoz, ahol még nem jártak.

Itt kaszáspókok másztak a nyakukba, de viszonylag könnyedén legyűrték őket. Ezután továbbmentek, de a következő teremben különös dolog történt…

Egy kisfiú jelent meg hirtelen a semmiből. Fején vér kezdett el folyni, a koponyája szétnyílt, mintha egy balta hasította volna ketté, majd megremegett a jelenés. Mielőtt bármit tehettek volna, a kisfiú megjelent az egyik bérenc mellett és szétszakította koponyáját. Retek gyorsan reagált (tetsujiro is nézett Odaátot…), így a kompániának tiszta fémmel sikerült elzavarnia a szellemet egy időre. Azonban ez az idő elég is volt, hogy el tudjanak menekülni.

Visszatérve hátrahagyott bérenceikhez épp azon tanakodtak, hogy a merre tovább, mikor felerősödött az addig is folyamatosan hallott sziszegés. Egy bérencet előre küldtek, aki remegő térddel indult el a folyosón, de Csák követte íjával felfegyverkezve.

Az első „gyíklény-predátor” a bérencre ugrott rá, s először csak a sisakját verte le, de másodjára már visszafele görbülő különös kardjával elmetélte a szerencsétlen torkát. A másik szörny Csákra vetette magát, akinek a segítségére Kezi érkezett nagy sietséggel. Kétségbeesett küzdelem alakult ki. Egy íjvessző elvétette a célt és Csákba csapódott, majd Makár is, hirtelen kalandozóként előlépvén a bérencek oktalan sorából, dárdájával majdnem hátba szúrta elől küzdő társait, de e helyett a verembe esett bele. Retek íjazott, Levente kést dobált. A harc elhúzódott, de végül sikerült végezni mindkét predátorral. Makár is szerencsés volt, túlélte az esést, miképpen a harcban leginkább veszélyeztetett harcos és pap is.

Kelemen a korábbi pallosát lecserélte a szörnyek karjaira s kétkezes harcosként folytatta.

Nem volt mit tenni, elfáradtak, megsebesültek, így hát visszatértek a városkába.

 Szirtesben túladtak a boron, és rendkívül sok pénzt gyűjtöttek be, melyet gyorsan el is szórtak.

4. expedíció:

Felszerelkezvén sóval, hisz remek szellemriasztó, elindultak ismét, hogy megkeressék a szellem maradványait, ugyanis ezt elpusztítva lehet a szellemmel magával is végezni. A szellem most nem támadott, de nem is tudott volna, hiszen egyszerűen leszórták sóval és eltűnt. Majd felületesen átkutatták a termet, s mivel nem találtak semmit, félvén a szellemtől, továbbmentek. Ezután egy különös ládát vizsgáló ork csapatba futottak, de sikerült meglepniük őket, s így pillanatok alatt végeztek mind a hárommal. A ládát kinyitották, majd pedig a benne lévő különös buzogányt egyikük sem mervén megfogni egy bérencnek adták.

Ezután egy rejtekajtón át egy folyosóra jutottak, ahonnan pedig újabb lépcsősorra bukkantak. Ez lefelé vitt, el is indultak rajta, hiszen igencsak felbátorodtak a korábbi találkozás sikerességén.

Egy különös, zölden izzó köves terembe jutottak, melyet monoton zúgás töltött be. Amikor elindultak az egyik folyosón, hirtelen hangokat hallottak, ezért a teremben megállván bevárták őket. Fekete kámzsás alakok léptek a terembe, ám nem volt idejük felocsúdni a meglepetésből, Levente a Béla könyvéből felolvasott Álomvarázzsal mindet elaltatta, sőt még két társát is…

Nagy meglepetésükre az antipapok között egy újabb leányra leltek. Az alvó ellenfeleiket leöldösték, majd hangokat hallván egy szobához jutottak, ahol három gnoll tanyázott. Gyors küzdelemben legyőzték őket, igaz Kelemen életét vesztette az egyik tagbaszakadt szörny kardjától. A gnollok kincsét sikerült megtalálniuk, így azzal együtt távoztak.

Ezután már a felszínre vezető út gyors volt és eseménytelen.

A játék felejthetetlen élmény volt. Ezúton is köszönöm játékosaimnak a részvételt!